Sikeres évet zárt a Decathlon tavaly

Tavaly 28,5 milliárd forintos nettó árbevételt és mintegy 1 milliárd forintos nyereséget ért el a Decathlon a magyar piacon, s ezzel minden idők legsikeresebb évét zárta 2014-ben – mondta a francia sportszerkereskedő áruházláncot működtető Tízpróba Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Budaörsön, sajtótájékoztatón.

Pósfai Gábor hozzátette: a vállalat az idén is „tovább száguld”, az év első 7 hónapjában 17 százalékkal ért el nagyobb forgalmat az előző év azonos időszakához képest.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a vasárnapi zárva tartás ellenére a forgalom a korábbihoz képest még nagyobb ütemben nőtt: március 15. óta – hat nyitvatartási napon – 21 százalékkal magasabb forgalmat értek el, árbevételük 20,1 százalékkal emelkedett.
Hozzátette: a kihívásra való jó válasz érdekében minden áruházba plusz kasszákat telepítettek, mintegy százzal emelkedett a munkavállalók száma a 16 áruházban, illetve a logisztikai központban, s az összlétszám eléri az ezret.
Pósfai Gábor bejelentette azt is, hogy október végén Szolnokon nyílik a legújabb, 17. áruházuk, „de a tervek között további áruházak nyitása is szerepel, elsősorban olyan megyeszékhelyeken, ahol még nincs Decathlon áruház”. A cég nyolc megyében nem képviselteti magát.
Szólt arról is, hogy tovább szeretnék bővíteni a tavaly július óta működő online értékesítést.
A cég vezetője felidézte: 2013-ban a társaság 21,4 milliárd forintos nettó árbevételt ér, a Magyarországon idén 10 éves piacvezető áruházláncnak több mint 30 százalék a magyarországi piaci részesedése, ami egyedülálló arányt a francia sportszerforgalmazó vállalatnál.
Az ügyvezető igazgató beszámolt arról is, hogy az alapelvei szerint az utánpótlást és a szabadidő sportot támogató Decathlon idén nyáron rendhagyó kezdeményezéssel állt elő, és a „Sportból a legtöbbet” pályázat keretén belül 45 millió forintból tíz általános iskola tornatermét, illetve sportpályáját újította meg az ország különböző pontjain.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük