A középiskolában még minden gyerek találkozott az úgynevezett “villanymotor” fogalmával, de a többség számára már akkor sem volt világos, hogy mik is ezek pontosan, arról pedig még kevesebb elképzelése volt egy átlagos gyereknek, hogy hol a manóba találkozhat ezekkel az eszközökkel.
Pedig akár hiszi valaki, akár nem, a villanymotorok széles körben elterjedt eszközök a legalapvetőbb ipari területeken és a közlekedésben is, ezért nem csak hogy illene, de hasznos is lenne, ha mindenki jobban megismerné a felhasználási területeiket és a működésüket is, mely alapvetően nem egy asztrofizikai bonyolultságú dolog.
A közlekedésben földi-, légi-, vízi- platformon is előfordulnak, az ipar területén pedig elsősorban az ital- és a húsiparban találhatóak meg ezek a motorok. Kevesen tudják, de egészen konkrétan villanymotor van a villamosokban, a trolibuszokban, a villanymozdonyokban, az újtípusú hibrid autókban a belsőégésű motorok mellett. A villanymotorok többek között helyet kapnak, mint indítómotor minden személy- és tehergépkocsiban is, ahogy az autóbuszokban is és minden olyan járműben, amit akkumulátor hajt. A villanymotor többféle típussal is rendelkezik: vannak egyenáramú motorok egyes háztartási gépekben, mint amilyen a mixer, villanyborotva, mosogép, kávédaráló, porszívó.